13. Who's gonna be the first to say goodbye?

Egy pók csücsült a kilincsen és engem bámult. De nem is akármilyen pók. Egy elég méretes példány, vagy csak a lány szemeimmel látom ilyen nagynak. Felkaptam a telefonomat - ami nem tudom hogy került a fürdőbe - és ijedten a zuhanyzóba ugrottam magamra húzva a zuhanyfüggönyt. Dobtam egy SMS-t Liamnek, hogy segítsen.

Óráknak tűnő percek múlva megérkezett a megmentőm.

- Be van zárva? - rángatta a kilincset.

- Igen és ne rángasd mert leesik a pók! - figyelmeztettem.

- Akkor kérlek nyisd ki, mert így nem tudok bemenni!

- Na még mit nem! Az a hatalmas pók a kilincsen van, biztos nem fogok a közelébe menni! Van egy pótkulcs a szobámban. Az íroasztalom jobb felső fiókjában van legalul! - kiabáltam ki a zuhanyfülkéből. Lépteket hallottam, majd ajtócsukódást. Elég régóta elment és én egyre jobban feszengtem a pók közelében. Meghallottam azokat a bizonyos hangosodó lépteket és amikor nyílt az ajtó végre fellélegezhettem. Kidugtam a fejemet a függöny mögül és láttam, ahogy Payno egy zsebkendővel leszedi a szörnyeteget és kidobja a kukába.

- Viszlát! - integetett neki, majd lecsukta a kuka fedelét. Ekkor eszembe jutott, hogy három éve mit mondott Payno a ballagása után.

- Who's gonna be the first to say goodbye? (Ki lesz az első aki kimondja, hogy viszlát?) - suttogtam magam elé miután kiléptem a zuhanyfülkéből.

- Tessék? - nézett rám Payno.

- Nem emlékszel? Ezt mondtad a ballagásod után, miután végleg elveszítettelek! - vágtam a fejéhez.

- Dehogy, csak nem találkoztunk egy évig. - húzta fel a szemöldökét Liam.

- Nem, egyáltalán nem! Már nem az a Payno vagy akit általánosban megismertem! Harry-ék teljesen megváltoztattak és én még azt hittem, hogy három év után végre visszakaptalak. Olyan naiv voltam, mert te már nem lehetsz az aki régen voltál, köszönhető Harry-éknek! - köptem oda neki és bezárkóztam a szobámba. Fogalmam sincs, hogy ez most mi volt, csak egyszerűen robbanásszerűen törtek ki belőlem az érzelmek és nem hazudtam. Csak az igazat, a színtiszta igazat mondtam neki. De hát, az emberek változnak, nem tudunk semmit sem tenni ellene. Ha Liam ezt akarta, akkor legyen. Az ő döntése, én nem szólok bele. De borzasztó érzés, hogy nem kaphatom vissza a legjobb barátomat, soha többé. Csak egy megváltozott Liam-et kaphatok, nem a régi Paynot. És ez fáj, nagyon. De majd elmúlik, mint minden más fájdalmam. Aznap este, amikor elballagott, írtam egy dalt. Egy dalt, amiben felteszem a kérdést amit ő. Ki lesz az első, aki kimondja, hogy viszlát? Kettőnkről írtam, az űrről, ami közénk állt. Az űrről, ami tartja az összes titkunkat, fájdalmunkat. Minden bennem kavargó érzelmet beleírtam egyetlen dalba. Egy dalba, ami mindent elmond és kitálal annak, aki meghallgatja.

Kedvem volt eljátszani, de nem találtam a papírt amire ráírtam. A dal pont abban a fiókban volt, amiben a pótkulcs! Liam biztos megtalálta.

Felvettem egy itthoni göncöt és lementem a nappaliba. Ahogy sejtettem. A kanapén ült és a dalomat olvasgatta.

- Így érzel? Egy űrről ami közénk telepedett? - nézett fel rám. Ez a nézés örökké belefúródott az emlékeimbe. Olyan... fájdalmas volt.

- Ne-nem tartozik rád! - mondtam remegő hanggal.

- Dehogynem. Rólam szól, rólunk és hogy a barátságunk teljesen tönkrement. - suttogta

- Ezt még a ballagásod estéjén írtam, akkor így éreztem. Ma már nem így érzek... Részben.

- És elmondod? - állt fel.

- Nem. - mondtam határozottan.

- Hát jó. - jött közelebb és visszaadta a papírt, ekkor csöngettek. Liam megszakítva a szemkontaktust, kinyitotta az ajtót, amin a szőke lépett be.

- Na tessék, még ez is! - csattantam fel. Nem! Most nem csinálhatom azt, amit reggel. Nem veszhetek össze mindenkivel. De miért van itt. - Miért vagy itt? - erőltettem magamra valami műmosolyféleséget, de látva az arckifejezését inkább abbahagytam. Ezt bebuktam.

- Bocsánatot kérni jöttem. - ne nevesd ki, ne nevesd ki, ne nevesd ki!

- Elmegyek a boltba, légyszi ne öljétek meg egymást! - mondta Liam és elment. A kis.... Tele van a hűtő!

Nem haragszok Niall-re, csak rosszul esett amit csinált. De ha már az egyik testvérem lelépett, akkor nem akarom eltaszítani a másikat is. A pókerarcom megmaradt, amíg nem mondja ki, addig nem mutatok ki semmit.

- Mit is?

Mosolyog, lebuktam. Olyan béna a pókerarcom. De mit csináljak neki? Lány vagyok, muszáj kimutatnom az érzéseimet.

- Azt akarod, hogy kimondjam? - jött közelebb még mindig mosolyogva.

- Igazságosabb lenne.

- Oké, sajnálom...

- Ennyi? - húztam fel a szemöldököm.

- Ha hagynád, akkor végigmondanám. Sajnálom, hogy azt mondtam, hogy nem akarok a testvéred lenni. Nem gondoltam komolyan és sajnálom amit azon a bulin csináltam.

- Hááát - nyújtottam az á-t - kezdetnek megteszi. Ha szépen nézel rám, akkor még talán át is gondolom. - mosolyodtam el és megszorítottam a kezemben a dalt, majd teljesen összegyűrtem egy papírgalacsinba. Niall nem nézett rám szépen, helyette magához húzott és átölelt. Habozás nélkül öleltem vissza.

- Azt mondtam, hogy nézz rám szépen, nem azt, hogy ölelj meg. - motyogtam a mellkasába.

- Nem tudom, hogy mi a kettő között a különbség. És nem tudom te hogy vagy vele, de nekem ez így jó.

- Nekem is. - suttogtam.
- Még meg sem köszöntem. - mondta, mikor elhúzódtunk.
- Mit?
- Hogy felrobbantottad a labort. Most két hétig nincs suli. - nevetett.
- Ó, hát szívesen, máskor is. Habár, nem hiszem, hogy betehetem mostmár a lábamat a suliba. Ha anyáék tudnák, egy életre bezárnának a szobámba. Örülök, hogy nincsenek itt.
- Mármint anyád és a nevelőapád?
- Úgy is mondhatjuk, de maradok a nevelőapám vezetéknevénél. Kimberly Horan? Már megbocsáss, de borzalmasan hangzik. Éppoly borzalmas, mint a focitudásod. - nevettem.
- Miért? Nekem tökre tetszik. Várj, mit mondtál? Igenis tudok focizni! - mondta tettetett sértődöttséggel.
- Attól, hogy bele tudsz rúgni a labdába még nem leszel focista. Emlékezz, nemrég mind az ötőtöket legyőztem egyedül.
- Nem terelhetnénk a témát?
- De, ahogy neked jó. - kuncogtam és elejtettem a dalt.
- Az mi?
- Ja, csak egy szemét. - vettem fel a "papírlabdát" és kidobtam.
- Öhm, Kim! Két nap múlva Rómába megyünk és apa üzeni, hogy ha akarsz, akkor gyere. - mondta miután leült a kanapéra, ekkor betoppant Liam. Hogy, Rómába? Bobbyékkal? Ha most Abby itt lenne, biztos azt mondaná, hogy "kapj az alkalmon, mert nem biztos, hogy lesz még egy ilyen lehetőség."
- Még átgondolom. - mondtam és eltettem a tányérokat.