- Te tudtad? - csodálkoztam el és kezdtem dühös lenni. Liam nem szólt, így válasza egyértelmű lett. Dühösen kirobogtam a nappaliba és a fiúk elé álltam.
- Ti is tudtátok?
Bólintottak végig engem nézve
- Te mióta tudod? - fordultam Niall felé.
- Év eleje óta. - válaszolt úgy, mintha ez természetes lenne. Kínosan felnevettem, közben egy pillanatra felnéztem a plafonra. Jé, milyen szép fehér!
- Hát ezt nem hiszem el! Rólam van szó, de ti mégis jobban tudjátok! - kiabáltam le a fejüket.
- Állj! - állt fel Niall. - Itt most nem csak rólad van szó, hanem rólam is!
- Ó, csak nem azért mert a bátyám vagy? - kezdtem egyre idegesebb lenni.
- De igen!
- Igen? És megmondanád, hogy hogy volt képed fogadni Harryvel miközben mindvégig tudtad?! - most először beszéltem a fogadásról velük a buli óta. A nagy kiabálások közepette észre sem vettem, hogy Payno visszajött. - Emlékeztetnélek, hogy azon a bulin én is ott voltam! És még hogy csókoljon meg! - nevettem fel kínosan. - Eldobom az agyamat. Úgy tudtam, hogy egy testvérnek nem ez a dolga, még akkor sem ha csak félig!
- Én nem akartam a testvéred lenni! - üvöltötte. Még levegőt is elfelejtettem venni. Elgyengültem és ezt egy pillanatra kimutattam, de amilyen hamar csak tudtam visszavettem a maszkomat.
- Szerinted én akartam? Szerinted engem megkérdeztek?! - könnyek kezdték szúrni a szemem. - Tünés innen! Takarodjatok a házamból! - kiabáltam teljes hangerőmmel. - Nem is tudom, hogy minek jöttetek ide! Nem hallottátok? Tűnjetek el innen! - végigfolyt pár könnycsepp az arcomon. Ez az első, hogy előttük sírok és remélem, hogy az utolsó is. Niall tekintete ellágyult és közelebb lépett, de én elhátráltam tőle. - Menjetek már innen. - nem akarok még több könnycseppet ejteni előttük. Payno látott már sírni, az nem igazán zavar, de ha Harry meg a többiek az már zavaróbb. Elmentek, de Louis előtte még visszanézett rám. Tekintetében sajnálatot és aggódást láttam. Liam nem mozdult, aminek örültem is. Úgy érzem visszakaptam. Csak ő maradt nekem, a családomra már nem számíthatok. Bobby befogadna, de nem szeretnék odamenni. Tegnap tudtam meg, hogy az apám és időre van szükségem.
- Menj el. - suttogtam. Igazából nem akarom, hogy elmenjen.
- Úgy döntöttem, hogy nem megyek el. Nem hagylak egyedül. Sajnálom, hogy felhoztam. Nem tudtam hogy...
- Ne, ne sajnáld. Előbb vagy utóbb úgyis ez lett volna. - hajtottam le a fejem.
- Nem gondolta komolyan, ezt te is tudod. - lépett közelebb mire felkaptam a fejem. Tudom, hogy Niall-ről beszél és a megjegyzéséről, miszerint nem akart a testvérem lenni.
- Én már nem tudok semmit. - vallottam be halkan. - Ez is csak az én hibám. Nem kellett volna felkapnom a vizet. Ő nem tehet róla.
- De te sem. Nem kéne magadat okolnod. Fáradtnak tűnsz és eléggé elment az idő. Le kéne feküdnöd. - már éppen rá akartam kérdezni, de mintha olvasna a gondolataimban. - Én megleszek. - mosolyodott el.
- Köszönöm. - öleltem meg, amit viszonzott. Végre három hosszú év után visszakaptam a legjobb barátomat. Hogy én mennyire vártam erre a napra.
*Niall Horan*
Borzasztó dolgokat vágtam a fejéhez. Szeretném, ha tudná, hogy semmit sem gondoltam komolyan. Kimnek igaza volt. Hogy volt képem fogani Harryvel? Kihasználtam, hogy szerelmes belé. Hogy tehettem ezt a saját húgommal? Mintha nem is a testvére lennék. Liam sokkal jobban ismeri mint én, a saját bátyja. És ezt tettem vele, miután a barátai elfordultak tőle és a szülei - vagyis az anyja meg a nevelőapja - leléptek és ilyen könnyen lerázták. Valahogyan rá kellene vennem, hogy ideköltözzön, de tudom, hogy úgysem fog. Én csak biztonságban szeretném tudni. Talán Liamet kéne rávenni, hogy odaköltözzön hozzá, ő úgyis a legjobb barátja.
És ekkor bevillant, hogy ma van a születésnapja, én meg olyanokat vágtam a fejéhez, hogy nem akartam a testvére lenni. Ezt azonnal jóvá kell tennem.
Felpattantam az ágyamról és elmentem itthonról. Meg sem álltam Kim házáig. Kopogtattam, semmi. Aztán mégegyszer, megint semmi. Sokadik kopogás után Liam nyitott ajtót. Kérdezés nélkül mentem be.
- Hol van? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Alszik. Miért, mit akarsz? - nézett rám szúrósan.
- Bocsánatot szeretnék kérni tőle. Szörnyű dolgokat mondtam neki a születésnapján. - vetettem oda bűnbánóan.
- Jé, rájöttél? Teljesen mindegy, mert már kimondtad.
Ilyenkor tudnám a fejemet a falba verni.
- Amúgy meg Harrynek az a madártetkó borzalmas ötlet volt. - szólalt meg Liam.
- Tessék? - nem értettem mit akar ezzel mondani.
- Kimnek is van egy madár alakú tetoválása. Persze ezt miért is tudnád... - mondta miközben a tányérokat pakolta a mosogatógépbe. Kimnek van tetkója? Tényleg nem tudok róla semmit. Talán jobban meg kéne ismernem. És igen, ezt fogom tenni. Jobb testvére leszek még akkor is, ha csak féltestvérek vagyunk. És azt hiszem, hogy az anyja hibája, hogy nem mondta el neki. 15 évig hazudott neki. Ez azért már egy kicsit erős. Én meg egy nap alatt tönkrevágtam a lelkét. Grat Niall, nagyon ügyes vagy!
- Akkor majd holnap visszajövök. - mondtam és elhagytam a házat.
*Kimberly Tompson*
*Másnap reggel*
Teljesen kipihenten ébredtem, ami furcsa, mert az utóbbi napokban nem aludtam valami jól. Nyújtózkodtam egyet, utána elmentem lezuhanyozni. Megengedtem a forró vizet, ami kellemesen hatott rám. Megmostam a hajamat is, majd kiléptem a zuhanyfülkéből. A hajamat és a testemet egy-egy törölközőbe csavartam és éppen indultam volna vissza a szobámba, amikor megláttam valamit az ajtón....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése