06. Hamarabb kell felkelned, hogy legyőzz minket Tompson!

Körülbelül hat óra fele kipattantak a szemeim. Felkapcsoltam a kislámpát és a karomra pillantottam. Mit is mondtak, mit kell Harry-nek a mellkasára varratnia? Két madarat?

- Egyentetkó? Na ne már! - sóhajtottam és visszazuhantam a párnámra. Egyáltalán nem akarom, hogy Harry-vel egyentetkónk legyen. Mondjuk lehet, hogy különbözni fog a madarunk, de akkor sem szeretném, hogy hasonló tetoválásunk legyen! Niall, ezért még egyszer kinyírlak!

Nem tudtam visszaaludni, így hát lementem a konyhába reggelizni. Korán volt még, anyáék még aludtak.

Reggeli után nem tudtam mit csinálni magammal. Csak feküdtem az ágyon, lógattam a lábamat és a plafont bámultam. Borzasztóan unatkoztam. Egyszer csak megcsörrent a telefonom mire azonnal felkaptam a fejemet. Abbyre vagy Dylanre számítottam, ezért is lepődtem meg, hogy ismeretlen számot jelzett a telefonom.

- Haló? - szóltam bele.

- Héj Tompson! Van kedved eljönni valahova? - kérdezte köszönés nélkül egy ismerős hang. A szívem heves vágtába kezdett, az arcomra levakarhatatlan mosoly húzodott egészen addig, amíg eszembe nem jutott a fogadás. Onnantól kezdve már nem voltam ennyire bezsongva és majdnem elszóltam magam. De csak majdnem.

- Nem érek rá Styles! Halaszthatatlan dolgom van! - vágtam rá.

- Mi olyan halaszthatatlan így reggel fél hétkor, hogy nem érsz rám? - kérdezte.

- Minden! - vágtam rá egyből ekkor csöngettek. - Csöngettek, mindjárt jövök. - mondtam és letettem a telefont az asztalra, de a vonalt még mindig nem szakítottam meg. Halkan lecsörtettem a lépcsőn és egyenesen az ajtóg meg sem álltam. Elfordítottam a kulcsot a zárban és kinyitottam az ajtót. Amilyen lendülettel nyitottam ki, olyannal is vágtam volna vissza, de Harry lába megakadályozta.

- Aú. - mondta miután beengedte magát.

- Miért vagy itt? - kérdeztem tőle. Nem bírtam nem észre venni, hogy teljesen végigmér tekintetével. Te jó ég, pizsamában vagyok és nincs rajtam melltartó!

Összefontam a mellkasom előtt a kezeimet ezáltal elzártam a rálátását a melleimre.

- Csak gondoltam beugrok. Ahogy így elnézlek nem úgy tűnsz, mint akinek halaszthatatlan dolga van. - nézett végig rajtam még egyszer. Gyorsan ki kell találnom valamit mielőtt lebukok.

- Persze hogy nem, mert... Mert reggeli utánra terveztem a szüleimmel. - mondtam ami először eszembe jutott.

- Aha. - vigyorgott. Látszott rajta, hogy nem hiszi el. De ekkor jött a felmentősereg anya személyében.

- Jó reggelt. - köszönt és ekkor meglátta Harryt. - Ő ki? - mosolygott kedvesen a fürtösre.

- Harry, egyel felettem jár. - mondtam neki.

- Csak nehogy elszóld magad anya, kérlek! - reménykedtem magamban.

- Á, ő az a fiú akiről... - ne ne ne, légyszi ne!

- Anya nem szeretnél reggelit csinálni? Éhes vagyok! - szakítottam félbe. Csak azt szeretném, hogy minél hamarabb elmenjen, mert már ez is elég kínos szitu. Végülis vette a célzásomat és vigyorogva elment a konyhába.

- Ó, csak nem...

- Nem! - folytottam Harrybe a szót. - Biztos csak összekevert valakivel, tudod sok fiúról szoktam itthon beszélni. Most már el kéne menned! - taszigáltam az ajtó felé. - Szia! - mondtam és rácsaptam az ajtót. Bementem a konyhába és leültem egy bárszékre a pult mellé.

- Anya, mondtam, hogy Harry tabu téma.

- Bocsánat kicsim, elfelejtettem. - mosolygott rám anya és elém rakott egy tányér palacsintát. Hmm, jó illata volt. - Talán túl sokat beszéltél róla.

Megállt a falat a számban. Tényleg olyan sokat beszéltem volna róla itthon?

- Én nem is. - próbáltam védeni magam.

- Ó, dehogynem. - jött be álmosan apa.

- Úgy látszik leszavaztatok! - adtam fel nevetve.

*Hétfő*

Nevetgélve léptem be a két legjobb barátommal, Dylannel és Abbyvel a tornaterembe. Első óra tesi természetesen a 11/b-vel. Apropó, Harrynek már csak öt napja van, hogy felszedjen, ami nem fog sikerülni, mert nem fogom magam olyan könnyen adni!

Gyorsan átöltöztünk és a tanár kérésére leültünk a padra. Vagyis a többiek a padra ültek, én meg Abby és Dylan között ültem le a földre. Hátamat a padnak döntöttem és kinyújtottam a lábamat.

- A a B elleni foci meccs lesz. - közölte Mr. Trainor. - Alakítsatok kettő öt fős csapatot.

A 11/b csapata természetesen az öt focistából állt, név szerint Niall, Liam, Louis, Harry és Zayn.

- Oké, szerintem eljött az én időm. - álltam fel drámaian és az osztályom felé fordultam. - Valaki? - kérdzetem. Mindenki szótlanul lapult és kerülték a szemkontaktust. - Dylan? - néztem egyetlen reményemre.

- Bocs kislány, túl korán van ahhoz, hogy én focizzak. - emelte fel védekezően a kezeit. Nem volt más választásom, egyedül voltam. De le merném fogadni, hogy így is megverem őket.

- Így, egyedül? - nézett rám a tanár. Bólintottam és beálltam mellé. Letette a labdát középre és kezdődhetett a meccs.

- Hamarabb kell felkelned, hogy legyőzz minket Tompson! - nevetett Harry.

- Mi lenne, ha nem pofáznál és játszanánk? - néztem szúrósan a szemébe és vezetni kezdtem a labdát. Kicseleztem Niallt és Zayn-t, majd a kapu felé futottam a labdával, ahol Louis állt. Nem volt időm rákészülni, mert Liam el akarta venni a labdát, úgyhogy gyorsan kellett cselekednem. Lendületet vettem és belerúgtam a labdába, ami a bal felső sarokban be is ment. Az osztályom tapsolni és sikítozni kezdett.

- Jajj Harry. Látod, csak két perc kell, hogy kicselezzek négy focistát és gólt rúgjak. - gúnyolódtam.

- Hé Harry! Focista vagy és még így is legyőz egy lány? - kiabált oda nekünk Abby.

- Ez még csak a bemelegítés volt! - köpte oda dühösen Harry. A tanár belefújt a sípjába és Louis bedobta a labdát. Harry villám sebességgel kezdte vezetni a kapum felé. Elvenni nem tudtam tőle, így jobbnak láttam beállni a kapuba. A 11-es vonalnál járt, amikor egy határozott és jó erős rúgással a jobb felső sarokba célzott. Hirtelen ötlettől vezérelve felugrottam és elfejeltem a labdát, de Harry olyan erővel rúgott bele, hogy a fenekemre estem és megfájdult a fejem. Felszisszentem és odakaptam a kezemet. Mr. Trainor belefújt a sípjába és kaptam egy 11-est. A fejem borzasztóan fájt a bőrlabda hatalmas ütése miatt, de még így is a labda mögé álltam. A fiúk két oldalra álltak. Homályosan láttam, ami miatt pislognom kellett párat, de még így sem javult. A fejfájásom egyre csak erősödött. A tanár belefújott a sípjába, mire megszédültem, de sikerült belerúgnom a labdába. A labda a felső kapufát találta el, amiről lepattant a földre és onnan a kapuba. Az osztályom ismét hangosan tapsolt és sikoltozott. Egyre jobban szédültem és már hányingerem is lett. Muszáj volt leülnöm egy kicsit, hogy ne essek össze. Louis letette a labdát és felém sétált.

- Jól vagy? - guggolt le elém. - Elég rosszul festesz, ne vigyelek be az orvosi szobába?

- Nem kell köszi, semmi bajom. - mondtam, de még magamnak sem hittem el, mert már annyira szédültem, hogy két Louist láttam magam előtt. A hányingerem is csak egyre erősebb lett, ahogyan a fejfájásom is.

- Na, játszhatnánk végre? - türelmetlenkedett Zayn. Fel akartam állni, de ahogy kiegyenesedtem a lábaim megremegtek alattam és majdnem összeestem. Szerencsémre Louis mellettem volt és elkapta a derekamat mielőtt földet értem volna. A tanár és a fiúk körénk gyűltek. A szememet alig bírtam nyitva tartani és Louisnak erősen kellett tartania ahhoz, hogy ne essek össze.

- Jól vagyok. - erősködtem, de nem hitték el. Igazából én sem.

- Borzasztóan nézel ki. - mondta Louis és a karjaiba vett.

- Louis vidd be a doktornőhöz. - hallottam tompán és elindultunk. A szemhéjaim ólomként nehezedtek és már nem bírtam nyitva tartani. Hallottam, hogy valaki a nevemet mondogatja de utána minden elsötétült.