03. Szép kis palota

-Te meg mit keresel itt? - vontam kérdőre köszönés helyett.

- Neked is szia! - jött be magától.

- Öhmm, nem mondtam, hogy bejöhetsz! - kiáltottam utána értetlenül.

- Ki az? - állt meg a lépcsőn Anthony amikor meglátta a hívatlan vendégünket. Ám mielőtt a bátyám lejöhetett volna szóbeli névjegykártyát cseréltek.

- Harry - "köszöntötte" a váratlan vendégünket Tony.

- Anthony - viszonozta a gesztust Harry mielőtt elterült a kanapén. Tony gyorsan elhúzta a csíkot.

- Köszi bátyó! Igazán aranyos vagy! - gondoltam magamban.

- Figyelj nem otthon vagy! - álltam elé csípőre tett kézzel és utalva a dohányzóasztalon pihentetett lábára, nemes egyszerűséggel lelöktem onnan. - És miért jöttél ide? Tudtommal nem bírjuk egymást.

- Nem is. De nem hozzád jöttem. - ült fel rendesen. - Apád itthon van?

- Apa? Dolgozik, miért?

Mostmár végképp nem értek semmit. Miért jönne ő apámhoz?

- Nem fontos. - legyintett. - Szép kis palota. - nézett körbe. Felállt és a Tv melletti polchoz lépett. - Ő ki? - mutatott egy képre. Mellé álltam és levettem a polcról. Istenem, olyan rég néztem már meg ezt a képet, talán a rossz emlékek miatt. A képen a családom volt. Még valamikor 11 éves koromban készülhetett. De ezen a képen még öten vagyunk. El sem hiszem, hogy már három éve történt.

- Ő Blake, a húgom. - tettem vissza egy szomorú sóhaj kíséretében.

- Oh, nem is tudtam hogy van húgod.

- Már nincs. Három éve autóbalesetben meghalt. Sosem beszéltem róla senkinek, lehetne, hogy ez köztünk marad? - kérdeztem mire aprót bólintott. Jó, a lányoknak meg Dylannek elmondtam, mert ők sokkal közelebb állnak hozzám, de nekem muszáj volt Harrynek is kikotyognom? Mert neki muszáj szétnéznie.

- El fogunk késni! - néztem az órára. - És én még pizsamába vagyok. Tudod merre van az ajtó. Szia! - mondtam és rohantam fel a szobámba.

- Jó kis házigazda vagy!

- Bocsi! - kiabáltam le. Ezután már csak az ajtó csukódását hallottam mire fellélegeztem. Ezidáig soha nem tudtam könnyek nélkül Blake-ről beszélni, de most hogy túlléptem a baleseten, végre sikerült. Még mindig összeszorul a szívem ha róla kell beszélnem, de legalább kibírom könnyek nélkül. De mit akart ő az én apámtól? Viszont tényleg sietnem kell, vagy elkések.

Becsöngő után estem be a gimi épületébe és sietősen futottam el Harry mellett a folyosón aki csak felhúzott szemöldökkel mosolyogva figyelte ügyes késésemet. A terembe érve örömmel nyugtáztam, hogy még nincs bent a tanár. Lihegve ültem le a helyemre Dylan mellé.

- Te futottál? - kérdezte.

- Aha, otthon feltartottak. - lihegtem.

- Kicsoda? Úgy tudtam, hogy ilyenkor egyedül vagy otthon.

- Harry. Anthony meg magamra hagyott vele. Nagyon jó testvér mondhatom. - mérgelődtem közben belépett a tanár.

- De mit akart Harry? - vette lejjebb a hangerőt.

- Mit tudom én? Apát kereste aztán meg szétnézett és meglátta az egyik családi képet és Blake-ről kérdezett.

- Mit mondtál neki? - nézett rám értetlenül. Dylan olyan nekem mint ha a második bátyám lenne, mindenről tudni akar.

- Csak a szokásosat. - suttogtam és beleittam az üveg vizembe.

- ...helyettesítőtanár hiányában a 11/b osztály bejön hozzánk.  - mondta a tanár én meg félrenyeltem a számban lévő vizet és köhögni kezdtem. Nem akartam szegény Sofit nyakonköpni. Dylan csak vigyorgott rajtam én meg ott fulladoztam mellette miközben Harry osztálya belépett a terembe. Miután abbahagytam a köhögést és megállapítottam, hogy életben maradok, észrevettem hogy Harry fél szemmel engem figyelt a mellettünk lévő padból. Harry mellett Niall ült, mögöttünk - az utolsó padsorban - Zayn és Liam foglalt helyet. Louis meg valahol elöl Tori mellett. Niall elvonta Harry figyelmét így én is nyugodtan visszabújhattam a füzetembe. Majdnem elaludtam az unalmas matek példákon amikot megszólalt az én megmentőm. Sietősen pakoltam be a táskámba és elsőként hagytam el a termet. Meg sem álltam az udvarig. Nem tudom mi ütött belém, de most kedvet kaptam ahhoz hogy lógjak. Azt hiszem ezt fogom tenni. Hazamegyek és kiviszem Sky-t. A lovaglás eltereli a gondolataimat.

Mielőtt bárki kiérhetett volna az udvarra elhúztam a csíkot a suliból.

Hazaérve megcsörrent a telefonom már sokadjára. Nagyon fontos lehetek valakinek ha ilyen kitartóan hívogat. Lementem a lépcsőn közben megnéztem hogy kinek voltam ilyen fontos. 4 nem fogadott hívásom volt Dylantől. Hát persze, mert már fél órája "eltűntem" a suliból. Küldtem neki egy SMS-t, miszerint nem éreztem jól magam és hazajöttem. Utálok neki hazudni de mégsem mondhatom neki azt, hogy nem akarok suliban maradni és ellógom a többi hat órát.

Beléptem a nappaliba és miután kibújtam a telefonomból egy sikítás kíséretében eldobtam azt. Nagyon remélem, hogy nem tört össze, a szüleim kinyírnának. Én meg akkor Niallt, mert a szívbajt hozza rám.

- Te normális vagy? - kérdeztem a szőkeségtől és felvettem a telefonomat aminek szerencsére semmi baja sem lett csak kikapcsolt.

- Bocsi, nem akartalak megijeszteni. - mondta és bármennyire próbálkozott nem tudta elrejteni a szája sarkában lévő apró vigyort.

- Nekes nem suliban kéne lenned? - kérdeztem közben életet lehelltem a telefonomba.

- Én is kérdezhetném ezt tőled.

- Én... - kerestem a jó kifogást. - Csak nem éreztem jól magam.

Niall pár percig méregetett aztán elmosolyodott.

- Ennél hihetőbb hazugságot nem tudtál volna kitalálni?

- Miért vagy itt? - tereltem a témát.

- Hát, igazából én sem tudom. Harry utánad akart jönni, de neki már összegyűlt a sok igazolatlan úgyhogy én jöttem. - vakarta a tarkóját. Jól hallottam? Harry utánam akart jönni?

Miután eljutottak az agyamig Niall szavai, hangos nevetésben törtem ki. Félő volt, hogy a nevetésben újra elejtem a telefonom, ezért leraktam a dohányzóasztalra.

- Jó vicc volt Niall. - nevettem. - Szóval, miért is vagy itt? - ismételtem meg az előző kérdésemet. Őszintén, én tényleg azt hittem, hogy csak viccelt az előbb, hiszen miért akarna Harry utánam jönni.

- Én nem vicceltem. - nézett rám értetlenül. - Akkor szerintem én most visszamegyek a suliba. - mondta és sietősen elhúzta a csíkot. Örömmel nyugtáztam, hogy végre megtehetem azt, amiért ellógtam a suliból. Fogtam két répát és Sky boksza felé vettem az irányt, odaadtam neki a répákat, közben felnyergeltem és 10 perc múlva indulásra készen vezettem ki a bokszból. A város ezen része teljesen kihalt volt. Néha-néha egy-egy kocsi haladt el mellettünk.

- Miért akart egyáltalán Harry utánam jönni? Azt hittem nem vagyunk barátok. És mit akart apámtól? Mármint... apa menedzser és Harry miért kereste az én menedzser apámat? Csak nem...? De apámnak már van bandája, az nem lehet hogy ők... Vagy mégis? - gondolkoztam.

Nagyon elkalandoztak a gondolataim, mert már csak azt veszem észre, hogy vészesen közel vagyok már a gimihez. Visszafordulni nem tudok, csak abban bízhatok, hogy óra van. De persze imáim megint süket fülekre találtak, mert éppen akkor csöngettek ki, amikor már csak két házzal odébb voltam. Megálltam. Gondolkodtam. Visszafordulni nem akarok és lebukni sem szeretnék. A kapuk - mint mindig - nyitva vannak. Egy lehetőségem van. Minél gyorsabban elmenni a suli előtt. Hirtelen lassú vágtába kapcsoltam, de még így is meglátott Zayn az udvarról. Bármennyire is siettem még így is volt ideje, hogy megbökje Harryt, aki értetlenül nézett barátjára, majd rám. Végig egymás szemébe néztünk, amíg el nem értem azt a pontot, ahol már nem lát szóval lassítottam. Öt perc séta után a telefonom rezegni kezdett a farzsebemben. Volt néhány tippem, hogy ki lehet az.

- Dylan? - szóltam bele.

- Kim, gyere vissza a sulihoz. - mondta nekem meg fogalmam sincs, hogy miért. - Zayn mondta, hogy látott az udvarról. Valami hülye értekezletet tartanak a tanároknak és csak három órát tartottak meg, szóval ha visszajönnél, hazamehetnénk együtt. - lihegett.

- Jó, oké. De mi bajod Dylan? Olyan furcsa a hangod.

- Az öltözőben vagyok. Mr. Trainor rossz kedvében volt. Szerintem örülhetsz hogy nem voltál bent tesin. Ne tudd meg hogy lefárasztott minket. - nevetett ami engem is kuncogásra kényszerített.

- Jó, megyek már. Addig öltözz. - mondtam és letettem.